Mutty photo

Írások / "Szereto"

Gondolatok Rachael azonos címu képe kapcsán.

Ismét a Fotózz!-ról válaszottam egy képet, mint a "Férjem diplomata" esetében. A kép "Rachael" szellemi terméke, ez a html a Fotózz!-ról linkeli, ha a kép eltunik, a szerzo törölte.

A valósággal való minden egyezés pusztán a véletlen muve, hiszen csak a képet és a címét ismerem, magát a szerzot sem.

- o -

"Ismét elment. Itt hagyott,. Majd hív. Persze csak ha szüksége van rám. Én pedig megint várhatom. Visszatér az életébe, a feleségéhez, a két szép kislányához és a fiához. A két világ közt ott a szakadék, a papír, az apaság, a tisztelet és az összetartás, és nem utolsó sorban az anyagiak. A másik oldalon a vágy, a sex és talán valami szerelem."

Minden egy éve kezdodött a céges összejövetelen. A cég második embere, Péter észrevétlen elbeszélgetett a csinos, frissen felvett kolleganojével... Mindig valami hasonló, mint a szappanoperákban és a B kategóriás hollywoodi produkciókban, (illetve az alapvetoen tehetségtelen emberkék neten publikált béna, csöpögos, romantikus firkálmányaiban.) A történet kívülrol szemlélve sablonos és elore sejtheto végu, ám a benne éloknek átélni mindig létük meghatározójává válik.

Az unalmas és protokollszeru karácsonyi-újévi cégtalálkozón, amelyet az utolsó munkanap estéjén szerveztek, és amire csak a fonök iránti, anyagi elvektol vezérelt "tisztelet", és a társadalmi beidegzodések hajtják el az alkalmazottakat, a sarokban, a sangriás poharakat szorongatva láthatatlanul, külso szemlélodo számára érezhetetlenül, az unalmas zene jótékony takarásában felizzott a levego.

Zsuszi semmit nem tudott a fonökeirol, sot igazából a kollégáiról sem. Mint friss diplomás, aki az egyetemrol, tágra nyílt, érdeklodo szemekkel vezette bele magát a kihívásokkal teli munkába a szeptemberig kihúzott utolsó nyári szünete után. Szerencsésnek érezte magát, jó állást kapott, és azonnal. Nem mindenki mondhatja el magáról ezt az egyetem után. Az eltelt alig több mint 3 hónapban épphogy túlélte az elso stresszes heteket, rájött hogy amit az egyetemen tanítanak, épp arra elég, hogy ne nézzen bárgyú szemekkel amikor a gyakorlatba kell átültetnie a tudását, és valami felderengjen a tanulmányaiból amikor 1-1 probléma a maga nyers valóságában kerül a látóterébe munkája során. El volt foglalva a munka megismerésével, és néhány közvelten kollégájára szorítkozott eddigi ismerettsége, akiknek viszont megvolt a véleménye a cégrol és foleg a vezetoségrol, így kockáztatva amit ilyenkor az ember kockáztat (azért valljuk be legtöbbször semmit), nem jöttek el az összejövetelre. Nem szerették a rongyrázást, a felsobb vezetés erofitogtatásának tartották az egészet, az erre fordított összeget pedig szívesebben látták volna karácsonyi fizetés kiegészítés formájában. Tehát Zsuzsi egyedül maradt, és csak a sarokból figyelte az embereket. O is azon gondolkodott, hogy minek is jött ide, amikor meglátta Pétert...

Igazából semmi nem történt a bulin. Csak egymásra néztek, késobb bemutatkoztak egymásnak, pár érdektelen szót váltottak., óvatosan, puhatolózva, míg a felszín alatt mindkettojükben felforrt a vér. Turhetetlen vágy, és szerelem elso látásra..

Aznap véletlen sem közeledtek volna többet egymáshoz. Mindenki hazament, eltellt az év... Januárban Zsuzsi óvatosan mindent megtudott Péterrol, azt is hogy o a cég �lényegében- vezetoje, bár nem o a tulajdonos. Az o kilétére csak késobb derült sor...

Péter nagyon távolságtartó volt, még Zsuzsi közvetlen kolléganoi sem fogtak gyanút, pedig a középkorú hölgyek, tapasztalt háziasszonyok és kimeríthetetlen pletykafészkek voltak. Igaz, ez idáig nem is történt szinte semmi. Egy-két szó a liftben, 1-2 összenézés az ebédloben... Észrevétlen a tömegben, pár mozdulat, elkapott fej, libbeno haj... Titkos jelek, melyeket sosem beszéltek meg, mégis mindketten értettek..

Aztán egy tavaszi napon megtörtént... Egészen véletlenül együtt léptek ki a cég kapuján, és indultak volna haza. Péter a parkoló felé, Zsuzsi a buszmegállóba. Ám mégsem váltak külön útjaik, két semmitmondó mondat után, amikor kívül estek a portás látóterén, valahogy Péter megkérdezte, nem innának-e valamit valahol...

Felgyorsult a dolog, elindultak gyalog. Az ido kellemes volt, már nem is sötétedett olyan korán, nem is volt hideg. Zsuzsi ha az élete múlt volna rajta sem tudná már felidézni, hogyan kerültek egyre közelebb, hogy vették fel a beszélgetés fonalát, hogy ittak meg egy kis kávézóban egy már nem is emlékszik mit, és hogy jutottak fel végül az o kis albérletébe a belváros szélén, a hatodik emeleten, és hogy hogy került a sarki virágostól egy csokor rózsa Péter kezébe, amit csak a lakásba lépve nyújtott át...

Ahogy az ajtó becsukódott, fordult egyet a világ. A házgyári szabványautó két világ közti átjáróvá vált. Az addig kimért, visszahúzódó, titkolózó Péter és a kissé félénk Zsuzsi új emberek lettek. Szavak nélkül csókolták egymást, egyenként szabadultak meg a ruháiktól, ízlelgették egymás tökéletesnek látott testét, gabalyodtak össze, és kötöttek ki a kicsi, de rendben tartott ágyon.

A hónapok óta elfolytott érzelmek áttörtek minden gátat, a két emberbol kiszabadultak az ösztönök, nem látták a körülöttük zajló zajos várost, a cég problémáit, nem hallották a bal felso szomszéd menetrend szerinti veszekedését a fiával, a bolond macskás néni "cicc-cicc-cicc" hvószavait az ötödikrol, a lift szánalmas nyikorgását...

Fejükben zene szólt, a levegot átjárta a friss rózsák illata, behunyt szemmel is látták egymást, érezték, szerették. Péter figyelmes és udvarias szeretonek bizonyult, érzéki játékokba vitte Zsuzsit, aki nagyon vágyott már ilyesmire, és fiatalos hévvel, játékos kisérletezéssel, csillogó szemekkel, mosolyogva vett részt mindenben, tökéletesen megbízva Péterben.

Kifulladásig szeretkeztek, majd kicsit el is szundítottak. Amikor Zsuzsi kinyitotta a szemét, Péter már az ágy mellett ült, félig felültözve, épp az ingét gombolta. -Nem maradhatok... -mondta, csókot lehellt a félálomban pislogó Zsuzsi homlokára, és egy szempillantás elott kattant mögötte az ajtókilincs...

Az elkövetkezo pár napban Zsuzsi mindent megtudott. Péter apósáé a cég, o a "titokzatos" fovezér, újdonsült szeretojének pedig volt három gyereke és egy várandós felesége, akivel megromlott a kapcsolata, de ennél több szál nem is fuzhette volna az asszonyhoz...

Ettol eltekintve olyan eros lett bennük a vágy, és olyan sokkolóan intenziv az élmény, hogy szigorú titokban újra és újra a hatodik emeleten találták magukat. A lakás ismét egy párhuzamos világ kivetülésévé vált a szürke városi hétköznapokba. Lükteto, lángoló, érzelmekkel telehintett és forró vággyal nyakonöntött mini-világgá, amely csak kettejüké volt. Ide menekültek a hétköznapok minden nyugje elol, hamarosan élvezetük szinte egyedüli forrásává váltak ezek a ritka, rövid, de annál intenzivebb találkozók.

Mind Zsuzsi, mind Péter persze felmérték a kapcsolat veszélyeit. Zsuzsi tudta hogy nehezen találna ugyanilyen jó munkát, ha pedig elvész a fizetése, mehet vissza a szüleihez lakni,és bár kedvelte oket, ennyi idosen már nem költözött volna vissza, a saját lábára akart állni. Péter mindent elveszíthet egyetlen pillanat alatt, ha akármi is kitudódik, jön a "forgószél", viszi a házat, a kocsit, a gyerekeket, a munkát és az egész eddigi karrierjét.

Péternek mindig hamar le kellett lépnie, összesen talán kétszer tudták úgy szervezni, hogy ott is aludhasson, de 1 napnál tovább sosem maradt. Mindig gyalog jött, és az elso alkalmat leszámítva mindig külön érkeztek. Együtt nem nagyon mutatkoztak, bár egyszer elmentek a lakótelep sarkánál lévo plázába moziba, meg bevásárolgatni. De hamar rájöttek hogy szinte minden sivár és unalmas az együtt töltött pillanatokon kívül.

A férfi nem léptethette elo Zsuzsit, feltunt volna, de amit csak ócskának talált a lakásban, ahelyett hozott újat. Zsuzsi már-már a postásnak sem mert ajtót nyitni, a kis lakásban a tévétol a konyhabútoron át a szonyegekig szépen lassan minden lecserélodött ultramodernre. Közvetlenül pénzt persze sosem kapott, mindketten tudták ott múlna el azonnal az illékony varázs, ott törne milliárd szilánkra törékeny közös világuk, melybe még mindig ugyanaz a házgyári ajtó jelentette a "csillagkaput".

Ahogy múlt az ido, természetesen mint minden ilyen kapcsolatban, jelentkeztek a problémák. Ugyan intelligensek voltak és ügyesek, megfelelo elovigyázatossággal jártak el, így a cégnél a feleségnél, az apósnál, de még Zsuzsi szüleinél sem szimatolt senki semmit. Bár Zsuzsi egyre nehezebben tudta édesanyját lebeszélni arról hogy feljöjjön hozzá...

Zsuzsi, mint minden fiatal lány megérezte, hogy ebbol sosem lesz semmi. Bár néhány felejthetetlen délután alkalmával Péter el-elkotyogtatott oylasmit hogy majd együtt fognak szegényen élni és vajon hány havi megélhetésüket fedezné ha eladnák a plazmatévét, de ebbol persze mindig csak elmélet maradt.

Zsuzsi egyre többször omlott össze ha a férfi elhagyta a lakását. Egyre rosszabb volt az aznapi utolsó forró csók, és az ebbol adódó rossz érzést csak egyre nehezebben tudta ismét euforikus örömmé fokozni amikor Péter végre újra nála járt. Függové vált mint egy drogos, és egyetlen valódi örömforrásává a találkozók váltak, élete a végeláthatatlan szürke hétköznapok és a pillanatszeru szerelmes délutánok végtelen váltakozásává vált.

Már többször belegondolt Péter feleségének a helyzetébe. Nem hitte hogy az asszony nem érez semmit, tudta hogy o az elso aki megérzi a férfin az o "kisugárzását". A nok erre nagyon fejlett szenzorokkal rendelkeznek. Mégis irigyelte. Gyerekek, családi fészek, anyagi gondoktól mentes élet, férj aki nem hagyja el... hogy nem túl huséges a férj? De mégiscsak férj, család, nagy ház, gyerekek... Egy no osi vágyainak beteljesülése...

Péter ismét feljött hozzá. Zsuzsi csak csókolta, ölelte, odaadta magát neki, próbálta ismét árezni az élményt, de hiába elégült ki a teste, a lelke már nem volt képes szárnyalni. A lakás mini-világának rózsaszín falai behunyt szemein keresztül is visszaalakultak a kimérten elegáns fehérbe, a sokadik csokor rózsa illata átalakult orrában a haldokló növény lelkének elmefacsaró, savanyú szagává. A szerelem madárcsisergéshez hasonló "zenéje" nem öntötte el az agyát, csak a lift ajtajának csapódását hallotta.

Amikor a férfi elment, kinézett az ablakon. Péter valamiért autóval jött idáig. Talán csak kényelembol, lustaságból nem váalsztotta a biztonságosabb buszozást, talán önbizalma nott, úgyérezte nem veszéles. Egy nagy, sötét színú XC90-es Volvo terepjárója volt, amely a lemeno nap utolsó sugaraiba burkolózó, hosszú árnyékot veto szemközti tízemeletes vésztjósló sötétsége sem tudott elhomályosítani, annyira nem illett a kissé szegény épületek lakóinak átlagosan 6-8 éves autói közé. Péter óvatosan, precíz figyelemmel, mérnöki törelemmel kormányozta ki a hatalmas gépet az össze-vissza parkoló autók közül, majd lassan eltunt a kanyarban... A lány sosem ült az autóban. És úgyérezte soha nem is fog. Eszébe jutottak a gyerekek akik a hátsó ülésen ugrálnak, visszagondolva a biztonsági ülés sziluettjét és észlelte elméjében, ahogy kirajzolódik a hátsó szélvédo alatt... Nem az övé...

Zsuzsi visszaengedte a csipkefüggönyt, belenézett a tükörbe, az ablak mellett, és már nem mosolygott mint eddig mindig. Egy kócos lány nézett rá vissza, aki magányosan áll a szobában.. Az egészben a magány szó kapott hangsúlyt.

Nem akart többé szereto lenni...

- o -

Még egyszer szeretném leszögezni, a képet NEM ÉN készítettem, és a történet is kitalált. A történet illusztrációját a Fotózz! serverérõl linkeli a honlapom, ha eltûnik, at az alkotója, Rachael döntése.