Írások /
A múlt árnyai |
![]() galériákhoz |
Ismerõseim jó része tudja, hogy szoktam fényképezgetni.
Ezért idõnként az ezer éve nem használt, a polcon
porosodó régi gépeik egy elhamarkodott felajánlás és
ennek kb. 50%-os megvalósulása kapcsán hozzám kerülnek.
Eddig csupa filmes géprõl volt szó, szert tettem így egy
Pentax K-1000-re egy 28-70-es zoommal, egy Olympus
OM-2-re egy 55/1,2-vel. Ezeket a gépeket mindig
kipróbálom, sõt, rendszerbe állítom, idõrõl idõre
elõveszem, és használom, mindkettõvel született már
olyan kép, ami a galériámban is megtalálható. Legújabb
és eddigi talán legérdekesebb szerzeményem egy
Voightländer Bessa II, Color-Heliar 105/3,5-ös, de most
mégsem errõl lesz szó. Egy edzéses ismerõstõl tavaly
kaptam egy WZFO Alfa-2 nevû lengyel csodát. Ritka, hogy
elsõre nem jövök rá, hogy egy fényképezõgép hogy
mûködik, legutoljára a Kenngott 6x9-es géppel küzdöttem
mire rájöttem, (amit pedig a nagymamám fiókjában
találtam) de a kis Alfa-2 nem akart exponálni. Pedig
állítólag mûködõképes állapotban volt...
Azonnal visszacsuktam, itthon sötétkamrában
kitapogattam belõle a filmet. Innen már könnyebb dolgom
is volt a géppel, fûztem bele egy próbatekercset, így,
hogy tudtam hogy miért nem mozgott (végig volt tekerve a
benne lévõ film) és el is lõdöztem, jelentem, mûködik.
Kicsit fura a filmtovábbítás, nehéz megérezni, hogy ne
húzzam tovább az exponálatlan kockát, nem bíznám rá az
életem, ha meg a 36-os tekercsre csak 18-20 kocka megy,
nem gazdaságos. A gép egyébként kb. egy Szmena 8M
tudását nyújtja, annyi megszorítással, hogy a már
említett visszacsévélés hiánya miatt nem lehet benne a
"terepen" filmet cserélni. ellenben sokkal masszívabb
darab, lévén egy öntött alumínium "monolit" a váza, a
mûködõ gép gyakorlatilag az ebbe belepattintható
"elõlap". A legérdekesebb számomra azonban mégis a negatív,
melyet egy darabig még tologattam itthon, mert nem sok
reményt fûztem hozzá. Hosszas hónapok múlva egy 120-as
roll hívása után visszamaradt 1:29-es higítású Ilford
LC-29-ben lötyböltem érzésre kb. 5-6 percig, had
rágcsálja ami még maradt az egyébként elég alexpós nega
hívása után a hívóban, nagyjából minden mindegy alapon.
Hívtam már elõ nagyon régi Fortét, az is sikerült
valahogy, és ez sem hagyott cserben. Mint késõbb kiderült, majdnem pontosan 30 évet töltött
a látens képpel megfertõzött váci csodafilm a lengyel
gépecske sötétjében, amitõl elég csúnya fátyla lett, de
a scanner még úgy ahogy képeket tudott nyomokban
elõhozni a tekercsbõl.
A tartalmát tekintve egy 1980-as prágai kirándulás
emlékei, melyek mint karácsonyi viszont-ajándék
nyújtottak kellemes perceket Péternek, mivel a gépért
cserébe 13x18-as nagyításokat kapott tõlem a sikerültebb
és menthetõbb képekbõl. Talán a Forte kiállítás kapcsán
olvastam, vagy egy fotótörténeti könyvben, hogy a
legegyszerûbb régi amatõr képek mára érdekessé és
sokszor különlegessé váltak, úgy érzem a fenti képeket
nézve, ebben van valami. Volt azonban egy kép, amely különösen megmozgatta a
fantáziámat:
Persze sokszor lát az ember régi képeket, elõkúsznak fiókból a meztelen popsis megfakult Orwóról származó nagyítások csecsemõkorából, esetleg korábbi generációk fekete-fehér kisfilm kockái, vagy közép-esetleg nagyformátumról készült kontaktok és nagyítások, de valahogy ez a kép a kezem nyomán, a szemem láttára osont elõ az örök semmibõl, tovább erõsítve azt a tételt, hogy a fontos dolgok mindig elõkerülnek, mint a Radnóti Miklós féle "Bori notesz". Persze egyáltalán nem olyan fontos, mint nagy költõnk utolsó mûvei, de vajon üt-e ekkorát 30 év múlva a saját fotóm valakinek, ha elõugrik egy halottnak hitt CF kártyáról, vagy akárhonnan? © Mutty 2012
|