Vissza a főoldara

Írások / Házi fotóstudio olcsón?

Tovább a galériákhoz

Az amatőr fotós fogához ver midnen garast, de megszerzi a fényképezőgép, és -cserélhető objektíves gép esetén- pár jó "üveg" árát, de ezzel nincs meg a boldogsága. A fényképezés bizony fényt is igényel. Különösen a beltéri, esetleg "stúdió" munka. Egy rendes tárgyfotót sem lehet megoldani kiadós fények nélkül, amiket mi irányítunk. Elég hamar ki lehet nőni az asztalilámpa-állólámpa kombinációt...

Persze vásárolhatunk profi világítótesteket, akár folyamatos fényt adó hőmérsékleti sugárzókat (alias izzó) vagy beállítófényes, fejgenerátoros stúdióvakukat. Ezek árazása azonban általában nem esik egybe az amatőrök pénztárcájának lehetőségeivel.

Két rögösebb de olcsóbb út van:

Lámpák

Ez az egyszerűbb. Elmegyünk egy barkácsáruházba, és veszünk pár kerti lámpát. Amolyan halogén fényforrást, ami bírja az időjárást, és jó pár száz wattos. Amennyiben nem akarunk külön állványokkal is foglalkozni, érdemes ezekből olyat vásárolni, amik némi csavarozgatás után megállnak a saját lábukon. A legkülönbözőbb teljesítményben kaphatók, 150-1000W-ig. Általában egy búrában 500W-os szálakat szoktak elhelyezni a "talpas" változatokban.

Előnyök:

• Az összeg lámpánként alig párezer forint.
• A fények beállításakor azonnal látjuk az eredményt, hiszen a lámpa fénye folyamatos, minden árnyék és fény folyamatosan jelen van.
• Állványos lámpák esetében különösebb szerelés nélkül, néhány elosztóval berendezhető a komplett rendszer.

Hátrányok:

• 3000-4000 watt alatt nem adnak elegendő teljesítményt. Egy 120W-os összteljesítményű csillár általában elég egy szoba bevilágításához, az emberi szem nagyszerűen elboldogul vele, de fényképezéshez édeskevés, főleg ha a lámpákat valamilyen "lágyítással" használjuk, mint a pausz papír, fehér ernyő, vagy falra, plafonra irányítva. A kapott záridők ISO 400-nál sem tornászhatók 1/60 sec fölé, főleg olcsó objektívekkel, ami a berázás veszélyét, sőt, akár egy portrénál akár az alany kismértékű bemozdulását eredményezi. Pusztán tárgyfotóhoz használható, állványról, úgy, hogy ISO 100, "emberi" rekesz, és meglepően hosszú záridő, vagy fel kell adnunk az érzékenység okozta zaj oltárán a kép részleteit a zársebesség növelése érdekében.
• Jelentős hőt termelnek! Egy nyári délután párezer watt mellett nehéz fotózni. Nem is beszélve arról, hogy kegyetlenül pörgetik a villanyórát!
• A fehéregyensúllyal vigyázni kell, általában a halogén izzók sem "tudnak" többet 3-4000 Kelvinnél, míg a napsütés minimum 5000-5500 Kelvin, tiszta időben is. Ráadásul minél többféle lámpát illetve izzót sikerült összeválogatni, annál biztosabb, hogy kismértékben eltér a színük, és össze-vissza tolja el a színeket. Érdemes azonos lámpákat venni, vagy eleve lecserélni a búrákban lévő izzókat valami drágább halogén csövekre, amiket egy igényesebb márkaboltban lehet megvásárolni. Gyakran ezek azonos teljesítményfelvétel (Watt) mellett több fényt is adnak, hátrányuk hogy növelik a költségeket.
• Nem mindegy mit teszünk eléjük (ernyő, papír, színszűrőnek használt PVC dosszié...) Vigyázni kell, a lámpák esetleg elolvasztják, felgyújtják az előtéteket!!!

Vakuk

Néhány trükkel elkerülhetjük a stúdióvakuk többszázezres költségeit. Persze az eredmény nem lesz annyira kényelmes és tökéletes, de ez talán nem is cél, ha ki tudjuk hozni 1-2 nullával kevesebből... Persze sok minden függ a barkácsoló képességünktől és a rendelkezésünkre álló anyagi forrásoktól.

Kezdjük a drágább megoldással:
Léteznek olyan rendszervakuk, sőt önálló transzmitterek is, amik képesek "elvillantani" az erre "odafigyelő" vakukat. Ilyen rendszereket kínál a legtöbb nagy fényképezőgép gyártó. Ezek ára alig marad el a kisebb, gyengébb stúdióvakuktól, előnyük azonban a sokkal könnyebb szállíthatóság, és a gyári rendszerek sokszor a vakuk automatikus fényadagolását is elvégzik (E-TTL, I-TTL), persze gyakran nem elég "okosak", vagy nem képesek kitalálni a fotós extrém világítási ötleteit, így eleve be kell avatkozni kézileg.

Kaphatók persze olcsóbb, egyszerűbb "slave" vakuk, amik bármilyen infra jelre, vagy fényintenzitás erős váltására (vakuvillanás) kioldanak. Vigyázni kell azonban, hogy a modern gépek vakuja fénymérés céljából elővillantást végez, amit ha nem tudunk "megsúgni" a slave vakunak, akkor rosszkor adja ki a fényt. Amennyiben megoldjuk ezt a problémát, akkor is fennáll az, hogy a vakuknak valamilyen szinten "látniuk" kell egymást. Ez bizonyos helyzetekben nem előnyös. A kicsi slave vakuk ára általában nem magas, néhány ezertől 10-20 ezer forintig terjed, de fényerejük többnyire alig több mint egy erősebb halogén izzóé, bár a rövid záridő megoldható, pusztán a rekeszt nem tudjuk szűkebbre húzni nagyobb tárgy indirekt megvilágítása esetén, illetve a kevés fény ellen nem segít a hosszabb záridő.

Van forgalomban kisipari módszerekkel készült vakuvezérlő, (nem kívánom őket név szerint reklámozni, de láttam már működés közben is ilyet, és jól megy) ami tetszőleges számú elővillanás kivédését képes kezelni, és kiegészítve egyszerre több vakut is el tud sütni. Előnye, hogy segítségével bevonhatjuk a munkába a régi, egyszerű vakukat, és kész megoldást kínál, illetve hogy nem kell szinkronkábel a fotós és a vakuk közé. Hátránya, hogy muszáj villantani. Ez nem mindig jó. Kivéve ha a gépünkön nincs semmilyen vakuszinkront kibocsátó csatlakozó, vagy vakupapucs, amikor a beépített vaku villanása jelenti a szinkronizáció gyakorlatilag egyetlen módját. Maga a vezérlő ára esetenként meghaladja az általa meghajtott vakuk árát, de még így sem magas, lévén nagyon olcsó villanókat lehet vele üzemeltetni, akár párszáz-párezer forintos régi, használt darabokat, amik nem képesek sem slave működésre, sem nem lennének alkalmasak arra, hogy önmagukban egy modern gépre kerüljenek.

Ha van szinkronkimenetünk vagy vakupapucsunk, "levehetjük" a jelet a gépről. Így nincs zavaró villanás, sem direktben, sem a plafonra irányítva. Persze az összes vezetékes megoldás azzal a kényel-metlenséggel jár, hogy a fotós "köldökzsinórral" hozzá van kötve a "stúdiójához". Kellően hosszú és hajlékony kábel azonban kis odafigyeléssel minimálisan okoz problémát.

A kábelekkel azonban vigyázni kell. Egyrészt gyári változatban beszerzésük nehézkes tud lenni, másrészt nem mindegy milyen vakut kötünk össze! A régi vakuk egy része (minél régebbi annál biztosabban) NEM rendelkezik tirisztoros vagy triakos leválasztással, így a teljes vakufeszültség folyik ki a papucsra, és a gép egyszerűen csak rövidre zárja az esetenként 200 Voltnál nagyobb feszültséget a villanócső és az energiaellátás közti vezetést. A modern digitális gépek azonban nem szeretik a 6-10V-nál nagyobb feszültségeket... Nomeg ha több vakut akarunk elsütni, nem is köthetjük direktbe össze őket, hiszen a vakuk is "bánthatják" egymást.

Én magam jelenleg egy saját készítésű vezérlőt használok, aminek egy bemenete van a gép felől, és 3 különböző vakut képes elsütni, attól függetlenül, hogy azok milyen feszültséget adnak le. A jelet a gépről kábellel veszi, de galvanikusan választja le (vagyis a vakufeszültség ha akarna se tudna átcsorogni a fényképezőgépbe), és vakunként külön kapcsolja őket. Minimális elektronikai ismerettel párszáz forintból elkészíthető készülék, és segítségével a legolcsóbb (használt) vakuk képesek együttműködni digitális gépünkkel, illetve velünk, amatőr fotósokkal.

  Kapcsolási rajz - egy csatorna

A kapcsolás talán elsőre bonyolultnak tűnik, de összesen 4 darab elemből áll csatornánként. Amiket hozzá lehet fűzni, hogy a tervezéskor az elektronika és a fényképezőgép maximális védelme volt a szempont, és a strapabíróság. Elvileg a triac kihagyható, ha minden igaz, magának a fénykapunak el kell bírni a vaku elvillantásához szükséges áramot, bár ezt nem teszteltem.

A kapcsolás egy csatornára vonatkozik, de látható, hogy a gép felőli bemeneti pontok nyugodtan "közösíthetők", így elvileg tetszőleges számú csatorna tehető egymás mellé. (Nekem -mint fentebb említettem- 3 van, ami eddig bőven elégnek bizonyult...)

A tápfeszültségre 3V-ot használok, ami tekintve hogy van egy ellenállás és egy LED a rendszerben, a gépre érve alig több mint 1 V marad. Ez lehet időnként kevés! Ez esetben meg kell növelni a tápfeszültséget, ami azért lehet bonyolult, mert a 3V-hoz lehet kapni kész elemtartót elektronikai alkatrészboltban, illetve a következő kényelmes és kicsi áramforrás a 9V-os elem.   Ez viszont már minimum 7-7,5V-ot engedne a fényképezőgépre, ami lehet hogy sok. (A Canon digitális tükörreflexes gépei a vakupapucson elvileg 6V-ig viselik el, sose mertem ezt kockáztatni.) Ebből azonban az is adódik, hogy a ceruzaakku (ami csak 1,2V) nem jó, hiszen itt kevés lehet a gépre jutó feszültség! Ám az egész szerkezetnek csak akkor van minimális áramfelvétele, amikor exponálunk, így 2 darab viszonylag olcsó ceruzaelemmel, mindenféle kapcsoló nélkül is várhatóan évekig működik a készülék (nekem lassan egy éve gondtalanul megy, két vacak olcsó elemmel). Amennyiben a tápfeszültséget emeljük, emelni kell a LED előtti ellenállást! Elvileg 3V-nál nem is kell ellenállás, én a védelem miatt ezt is beletettem. Amire egyedül vigyázni kell, hogy a gép vakupapucsa polaritásérzékeny! A külső érintkező a negatívabb, a középérintkető a pozitívabb pólus, így esetünkben az elemek felől a "-" érinkező megy a papucs "karimájára", és a LED-ek felőli kábel a középpontra. A szerelés közben sikerült fordítva rákötnöm, 3V mellett az EOS 300D-nek átmeneti ERR-99 -en kívül nem lett baja, de nem kockáztattam tovább...

A legnagyobb gondot a vakuk fizikai kontaktusa jelentette. A végén amellett a megoldás mellett döntöttem, hogy RCA (Line) csatlakozókat teszek a vezérlőre, és minden lehetséges kapcsolatot ezekkel biztosítok. RCA csatlakozót olcsón (10-20 Ft-ért) lehet venni elektornikai alkatrészboltban, míg a szabvány vakuszinkron csatlakozó beszerzése nehézkes és drága. Így egyedül a vakupapucsról történő jellevételt szolgáló alkatrészt kellett megvennem, illetve azon vakukhoz a papucsot, amiknek nincs semmilyen bemeneti csatlakozója. Az RCA csatlakozók közé pedig bármilyen 2 szálas dróttal tetszőleges hosszúságú jelkábelek készíthetők (értemes 5-10 métereseket csinálni). A vakupapucsból létezik olyan kialakítású, aminek az alján szabvány állványmenet van. Ezzel könnyen lehet fotóállványra rögzíteni a szerkezetet. (Ilyet nekem csak fotóbörzén sikerült egyelőre kapnom.) Lehet olyan vakut is venni, aminek jack, vagy minicajk dugós szinkroncsatlakozója van, ez azért előnyös, mert ez szintén könnyen és olcsón beszerezhető, így megspórolható a vakupapucs. Vállalkozó kedvűek olyan vakukba, amiben van némi hely, beépíthetnek könnyen megvásárolható olcsó csatlakozót (a fenti képen látható Yashica vaku oldalán is kivehető egy RCA, a jobboldali Carena-nak meg van minijack-je.)

  (Nem) szabványosított csatlakozók :)

A vakus megoldások előnyei:

• A villanás pillanatszerű, és nagyobb fényerejű, így rövid záridők és szükség esetén szűkebb rekeszek használhatók.
• Összerakva kisebb helyet foglal el az egész, könnyebben szállítható
• A vakuk színhőmérséklete általában napfényhez közeli, 5000-5500 Kelvin, és az egészen eltérő gyártmányú vakuk is igyekeznek többnyire azonos "színű" fényt adni. A rendszer nem fogyaszt jelentős mennyiségű áramot, így túl sok hőt sem termel.
• Könnyedén tehető elé bármilyen színszűrő, vagy lágyító ernyő, hiszen ezeket nem "bántja".

Hátrányok:

• Talán a legnagyobb probléma, hogy a vakuk nem adnak folyamatos fényt, így a fénye beállítása csak utólag, az elkészült képek folyamatos visszanézése alapján képzelhető el. A drága stúdióvakuk legtöbbjében van modellező fény, ami többnyire egy 60-300W-os izzó. Ez azonban pont ott és olyan irányban világít, mint a vaku fog, tehát előre látjuk az eredményt. Ilyen modellező fényt végső soron mi is barkácsolhatunk a vakuink mellé, ám ez már jelentősebb szerelést igényel. A digitális világban pár plusz expo általában nem jelent akkora gondot, hogy ne lehessen meglenni modellező fény nélkül, főleg hogy az ember egy idő után kezdi kiismerni, hogy hova és hogy elhelyezett vaku milyen fényt fog biztosítani.
• Amint látszik, vagy drágább, vagy kissé bonyolultabb összehozni egy működő rendszert. Nekem a legnagyobb bajom a vakuszinkron kábelek összevadászásával volt.
• Be kell szereznünk némi állványzatot. Általában kiszuperált, vacak vagy éppen fillérekért kapható olcsó "pro, szuper, extra foto-video" kínai műanyag állvány is röhögve elbír egy-egy vakut, meg esetleg egy ernyőt, az se baj, ha nem túl stabil, a lényeg hogy megálljon a lábán.

Derítők, ernyők, fényterelők

Utaltam már ilyen eszközökre a cikk során. A derítőlapok, fényterelők, ernyők és hasonló kiegészítők mind a fotózás kellékei, ez esetben vannak súlyos tízezrekbe kerülő készen kapott megoldások, és némi kreativitással előállíthatunk olcsóbban is. Barátunk lehet derítéskor akár egy A4-es fénymásolópapír, a fehér fal vagy plafon, fényterelőnek használhatunk egy összetekert kartonlapot, színszűrőnként megfelelhet a már említett átlátszó színes műanyag dosszié. Nagymamánk szívesen varr egy kerek, gumis vászonlapot a hugicánk megunt hullahopp karikájára derítőlap gyanánt. Használhatók az autósboltban kapható üvegre rakható ezüst színű fényvisszaverő lapok, és szükség esetén egy összegyűrt majd nagyjából kisimított alufólia darab is segítségünkre lehet.

Összességében elmondható, hogy legyünk kreatívak és kísérletező kedvűek.

Figyelni kell azonban a környezetre! A fotós piros pólója, a bútorok, a szoba esetleges díszei, az ablakon beszivárgó természetes fény, vagy az utcai lámpák sárga színei képesek elrontani egy képet! Különösen érzékenyek erre a tükröződő felületek, a fémek, üvegek, sík műanyagok fotózása, illetve az emberi szem! A szem nemcsak a lélek, de stúdiónk tükre is! Érdemes behúzott függönnyel, semleges (szürke vagy fekete) ruházatban fotózni, lehetőleg a környékről eltüntetni az összes feltűnő színű tárgyat.

Végezetül pár, Fotózzra feltöltött képem a házi vezérlőmmel:

Ez a cikk megjelent a Fotózz!.hu-n és a Fototipp.hu-n is.