Vissza a főoldara

Írások /  A múlt árnyai

Tovább a galériákhoz

Ismerőseim jó része tudja, hogy szoktam fényképezgetni. Ezért időnként az ezer éve nem használt, a polcon porosodó régi gépeik egy elhamarkodott felajánlás és ennek kb. 50%-os megvalósulása kapcsán hozzám kerülnek. Eddig csupa filmes gépről volt szó, szert tettem így egy Pentax K-1000-re egy 28-70-es zoommal, egy Olympus OM-2-re egy 55/1,2-vel. Ezeket a gépeket mindig kipróbálom, sőt, rendszerbe állítom, időről időre előveszem, és használom, mindkettővel született már olyan kép, ami a galériámban is megtalálható. Legújabb és eddigi talán legérdekesebb szerzeményem egy Voightländer Bessa II, Color-Heliar 105/3,5-ös, de most mégsem erről lesz szó. Egy edzéses ismerőstől tavaly kaptam egy WZFO Alfa-2 nevű lengyel csodát. Ritka, hogy elsőre nem jövök rá, hogy egy fényképezőgép hogy működik, legutoljára a Kenngott 6x9-es géppel küzdöttem mire rájöttem, (amit pedig a nagymamám fiókjában találtam) de a kis Alfa-2 nem akart exponálni. Pedig állítólag működőképes állapotban volt... Élt bennem a gyanú, hogy talán van benne film (és talán ezért nem mozog az egész ahogy kéne), előző tulajdonosa, Péter szerint rég nem használta, és tudtával üres. Mivel semmilyen módon nem látszik rajta hogy valóban így van-e, és nincs a gépen visszatekerő funkció se, eldöntöttem, hogy először sötétben próbálkozom, de aztán a  HÉV-en hazafelé nem bírtam a kíváncsiságommal, kivettem a bőr tokból, és résre kinyitottam. Hopsz! Ott pislog benne a csipkerózsika álmát álmodó Forte... Azonnal visszacsuktam, itthon sötétkamrában kitapogattam belőle a filmet. Innen már könnyebb dolgom is volt a géppel, fűztem bele egy próbatekercset, így, hogy tudtam hogy miért nem mozgott (végig volt tekerve a benne lévő film) és el is lődöztem, jelentem, működik. Kicsit fura a filmtovábbítás, nehéz megérezni, hogy ne húzzam tovább az exponálatlan kockát, nem bíznám rá az életem, ha meg a 36-os tekercsre csak 18-20 kocka megy, nem gazdaságos. A gép egyébként kb. egy Szmena 8M tudását nyújtja, annyi megszorítással, hogy a már említett visszacsévélés hiánya miatt nem lehet benne a "terepen" filmet cserélni. ellenben sokkal masszívabb darab, lévén egy öntött alumínium "monolit" a váza, a működő gép gyakorlatilag az ebbe belepattintható "előlap". A legérdekesebb számomra azonban mégis a negatív, melyet egy darabig még tologattam itthon, mert nem sok reményt fűztem hozzá. Hosszas hónapok múlva egy 120-as roll hívása után visszamaradt 1:29-es higítású Ilford LC-29-ben lötyböltem érzésre kb. 5-6 percig, had rágcsálja ami még maradt az egyébként elég alexpós nega hívása után a hívóban, nagyjából minden mindegy alapon. Hívtam már elő nagyon régi Fortét, az is sikerült valahogy, és ez sem hagyott cserben. Mint később kiderült, majdnem pontosan 30 évet töltött a látens képpel megfertőzött váci csodafilm a lengyel gépecske sötétjében, amitől elég csúnya fátyla lett, de a scanner még úgy ahogy képeket tudott nyomokban előhozni a tekercsből. A tartalmát tekintve egy 1980-as prágai kirándulás emlékei, melyek mint karácsonyi viszont-ajándék nyújtottak kellemes perceket Péternek, mivel a gépért cserébe 13x18-as nagyításokat kapott tőlem a sikerültebb és menthetőbb képekből. Talán a Forte kiállítás kapcsán olvastam, vagy egy fotótörténeti könyvben, hogy a legegyszerűbb régi amatőr képek mára érdekessé és sokszor különlegessé váltak, úgy érzem a fenti képeket nézve, ebben van valami. Volt azonban egy kép, amely különösen megmozgatta a fantáziámat: Egy lány immár 30 év távlatából, mostanra gondolom középkorú asszony. Talán a Forte nem viselte jól magát, talán a HÉV ócska neonjai szóltak bele a képbe, de mint a múlt szelleme tekint ránk a sötétség és fény találkozásából, riadtan a szemcsék által képzett ketrecéből félig kiszabadulva, kortalanná és örökifjúvá válva amíg a negatív vegyszerei meg nem eszik magukat, vagy a scannelt állomány egyesei és nullái értelmezhetetlenné nem válnak, valamikor, valahol... Persze sokszor lát az ember régi képeket, előkúsznak  fiókból a meztelen popsis megfakult Orwóról származó nagyítások csecsemőkorából, esetleg korábbi generációk fekete-fehér kisfilm kockái, vagy közép-esetleg nagyformátumról készült kontaktok és nagyítások, de valahogy ez a kép a kezem nyomán, a szemem láttára osont elő az örök semmiből, tovább erősítve azt a tételt, hogy a fontos dolgok mindig előkerülnek, mint a Radnóti Miklós féle "Bori notesz". Persze egyáltalán nem olyan fontos, mint nagy költőnk utolsó művei, de vajon üt-e ekkorát 30 év múlva a saját fotóm valakinek, ha előugrik egy halottnak hitt CF kártyáról, vagy akárhonnan? © Mutty 2012