|
Ez a cikk talán nem
szól semmiről, talán csak kérdéseket próbálok feltenni vele. Arról
szól, fontos-e hogy ismerjük hogy miként mozognak a fotonok a
gépünkben, milyen kémiai vagy elektronikai folyamatok játszódnak le,
illetve mit tud egy gép és mit nem?
Hangzatos és divatos módon rávághatnánk hogy nem. A technika nem
fontos, a technika csak 10% (mások szerint alig 5%), és hogy a fotós
agya, szemlélete, a helyszín, a szerencse, a fények és még egy csomó
másik dolog határozza meg a képet (jókor jó helyen). Azon kívül hogy
minden valamirevaló fotósoknak szóló tanácsgyűjtemény elsők közt
javasolja, hogy nézegessük más fotósok képeit, tanuljunk kompozíciós
szabályokat, amiket utána felrúghatunk. Hiszen ahhoz hogy a saját
utunkat járhassuk, meg kell tudnunk mit járnak mások, hogy sajátunknak
tekinthessük amit kitapostunk magunknak. Ez egy másik kérdés. De mi van
a technikával?
Ken Rockwell elhíresült besorolása szerint "ketyere-számonanizátor"
mindenki aki (túlzottan) törődik azzal, hogy milyen gépet használ.
Ettől függetlenül többször találkoztam vele, hogy olyan (amatőr)fotósok
akiknek a képeit nagyra tartom, időnként rákérdeznek hogy hogy lehet
ezt-meg azt megcsinálni, és ilyenkor picit furcsán veszi ki magát a
dolog.
Felnőtt egy generáció, főleg a digitális korszakkal, aki életében nem
állított kézzel élességet (és esetleg a WorldPress foton kapott
is díjat) vagy azt hiszi hogy olyan nagy állványos gépet amiben egy
fekete lepel mögé kell bújni, csak 1920-ban használtak. Aki nem tudja
hogy miért olyan fontos az aszférikus lencse, pláne hogy mi az az
ortokromatikus meg pánkromatikus emulzió...
A fényképezés -bármennyire is sokan művelik, és bármennyire sikerült le
is járatni- egy szint fölött művészet. Akár professzionális, akár
amatőr szinten el lehet jutni olyan magasságokba, ahol már képesek
vagyunk hozzátenni ahhoz, ami a globális fotótörténelem, amitől a
képeinket (vagy akár csak egyetlen képünket) nem csak egy szűk
családi-ismerettségi vagy netes kör ismeri, hanem valamiért sok ember
agyában maradnak meg. Amire találatot ad a TinEye revesre search engine
mert lopják, amit visszakap az ember a saját címére e-mailként, ami
esetleg valakinek a falán lóg, amit akár csak egyszer látott, de élete
végéig nem felejti. Ahogy az őrület és a zsenialitás közt is csak egy
hajszálnyi a különbség, lehet hogy ezt a különbséget pont a technika
képes hozzáadni.
Egy manapság megvásárolható (digitális) fényképezőgép meglepő
szabadságot
biztosít a felhasználónak a technikai ismeretek hiányában is. A kompakt
gépek automatikái sok olyan fényviszonybeli megoldást is kínálnak, amit
régen csak komoly gondolkodással és tudással lehetett megoldani, a
képstabilizátorok, magas érzékenységek képesek elhitetni az emberben
hogy mindent le tud fényképezni, a hideg zuhany csak akkor éri a
fotóst, ha valami mégsem sikerül, és fogalma sincs, hogy lehetne
mégis...
Éppen ezért szerintem a technika valamilyen szintű (legalább elméleti)
ismerete minden igényesebb amatőrnek fontos. Egy picit megpróbálom
kategorizálni, kifejteni:
-Rekesz, záridó, érzékenység.
A szent triumvirátus, sokan azt sem ismerik melyiknek milyen hatása
van. Nem írom le, nem ennek a cikknek a témája, de tényleg sokszor
belefutok hogy már itt problémák vannak, pedig alapvető, szinte
megkerülhetetlen, az automatika csak saját korlátain belül képes, a
gyárban beleégetett tudással kompenzálni tudatlanságunkat.
-Milyen géppel készült?
Nem azért mintha nem lehetne BÁRMILYEN fényképezőgéppel jó és rossz
képet csinálni egy középen apró lyukas, és belül fényérzékeny papírral
ellátott karton cipős doboztól a 25 megapixeles riporter-DSLR-eken át
egy big shot hátfalas nagyformátumú gépig, hanem hogy az ember tudja,
mit MIVEL ÉRDEMES fotózni. Mást lehet és KELL fotózni egy polaroiddal
mint egy digikompakttal, más hatás érhető el egy középformátumú
filmes géppel és fekete-fehér filmmel, mint akár egy DSLR-el. A legtöbb
fotográfiai feladat megoldható egy modern tükörreflexes géppel (modern
világunk mindentudói talán a fullframe-es digitális alapmodellek, Canon
EOS 5D, Nikon D700, Sony A900, ezeknél egyszerűen fölösleges jobbra
vágyni egy amatőrnek), de van ami egyszerűen nem. Igenis érdemes
megtanulni, mi mire jó, mit miért utáljunk, vagy miként használjuk ki
pont a hibáit. hogy tudjunk válogatni, választani hogy nekünk mi kell.
Egy igazán komoly fotósnak általában nem elég mindenre egy gép. Majdnem
mindegy mivel fotózik ha valamit ki
akar fejezni, de mégsem mindegy mivel fotózza, mert más lesz. Ha az
életben nem csinálunk saját magunk által öntött emulzióval 20*30 centis
üveglemezre műszaki géppel felvételt, akkor is érdemes tudni miért
olyan, és nem hanyatt esni tőle, hogy valaki mondjuk technikailag ezt
kivitelezte, de a kép alapvetően semmilyen. A gép nem viheti a hátán a
képet, inkább vigye a látvány magával a technika hibáit, de a legjobb
ha minden tökéletesen együtt áll! Ne feledjük, múlhat egy hajszálon
hogy maradandót vagy felejtőset alkotunk.
-Milyen objektívvel készült?
Szorosan kapcsolódó téma a géphez. A legfontosabb a gyújtótávolság,
ekvivalens gyújtótávolság, látószög, mélységélesség fogalmának
tisztázása. Nem feltétlenül kell mindenkinek belemennie abba, hogy
milyen aszférikus tagokat használnak, mivel érik el, hogy
tükröződésmentes legyen a bevonat, mitől drága vagy olcsó, csak azzal,
hogy milyen perspektívát, lehetőséget ajánl az objektív, értsük meg
hogy egy 50 mm-es objektív lehet nagytele és erős széleslátószög ugyan,
az érzékelő méretétől függően, de ekvivalens gyújtótávolságokat
használva sem kapjuk ugyanazt. Szorosan kapcsolódik ehhez a témához
a
mélységélesség, mely fordítottan arányos az alkalmazott
gyújtótávolsággal, és érzékelő/film méretével, és egyenesen a
távolsággal és a rekesszel. (persze nem minddel lineárisan...)
-Nem baj ha tisztában vagyunk pár (kompozíciós) fogalommal.
Nem azért hogy egymáshoz dobáljuk őket és okosnak tűnjünk tőlük. Ha
valaki csak azt tudja szajkózni hogy képhorizont, harmadolási szabály
vagy aranymetszés, képzaj (nem egyenlő szemcse!!!) és kromatikus
aberráció, de fogalma sincs arról hogy ezek miért és hogyan jönnek
létre vagy mit takarnak -maximum abból hogy milyen képekre használta
előttünk egy hasonló félművelt- de fogalma sincs róla hogy mit is
jelentenek valójában, nem is tud bánni velük, nem tudja kivédeni vagy
kihasználni őket.
-Mit tud a negatív, és mit a Photoshop? Mire valók a kreatív szűrők?
Bármilyen fura ez azoknak, akik sosem fotóztak filmes géppel, de a
legtöbb trükköt már 100 évvel ezelőtt is meg lehetett csinálni.
Rétegeket, "kollázsokat" ugyanúgy, mint a legtöbb korrekciót, a
világosság-sötétség, kontraszt, gamma, sőt akár az unsharp mask.
Léteztek és léteznek különféle alapanyagok mind a negatív, mind a
diapozitív, mind a papírok és a vegyszerek világában. Előhívó oldalból
például gyakorlatilag végtelen számú van, a C-vitamintól a féltve
őrzött összetételű méregdrága gyári vegyszerekig. Elődeink ceruzával és
pengével retusálták a bőrhibákat, és a lágyító szűrőt speciális
objektívvel vagy vazelinezett UV szűrővel érték el. Nincs új a nap
alatt, persze a Photoshop sok olyan dolgot könnyebben tesz lehetővé
mint ezelőtt akár csak 20 évvel, de nagyjából ugyanazt tudom mondani
erre is, mint a túlzott technikai varázslásra. Ismerjük, ismerjük fel,
és használjuk tudatosan. Egy vagy két effekt, vagy szűrő nem ment meg
egy képet, többnyire még csak hozzá sem tesz, főleg ha az alapkép nem
jó.
-Mit tud a fény?
Talán előrébb kellett volna felhoznom. A fényképezés ugyanis nomen est
omen arról szól, hogy megörökítjük a fényt. Visszaülhetünk a
középiskolai fizikapadba, és megtanulhatjuk a tükrök, lencsék,
hullámhosszak, fénytörések és egyéb elvont fogalmak mikéntjét és
miértjét. Száraz és unalmas? Igen. Hasznos? Talán. Kötelező?
Mindenképp! Ha ezt
megtanultuk, léphetünk felsőbb iskolába, fényforrásokról és azok
használatáról tudhatunk meg mindent. Arról hogy hiába állítjuk be a
fehéregyensúlyt, a gépünk akkor is napfényre van érzékenyítve, tehát
rosszabb képet fog adni ettől eltérő világításban, hogy miként
változnak a lencsék tulajdonságai, a
zajosodás, vagy bármi más. Hogy ha végre van fényünk, hogyan alakítsuk,
formáljuk, tereljük, vagy hogyan hozzuk létre! Milyen eszközök vannak,
és miket lehet elérni velük. Ez utóbbi már csak azért is fontos, mert
megfelelő tudással súlyos pénzeket spórolhatunk. Minimális az olyan
fotográfiai helyzet, amit ne lehetne stúdió körülmények közt 2 vagy
maximum 3 mesterséges fényforrással megoldani, pusztán ismerni kell a
fényformálók működését, tükröket, derítőlapokat, hungarocell
darabokat, A4-es kartonlapokat és ki tudja mit használhatunk, ahelyett
hogy drága és -számunkra végülis- semmirekellő eszközöket
vásárolgatnák...
-Érzékelők, és filmek.
A legtöbb digitális gép Bayer rácsos CCD vagy CMOS szenzorral szerelt.
Antialias szűrővel. A net tele van ennek a fenti sornak az
értelmezésével, annak akinek nem világos. Viszont feltétlen haszontalan
ha tudjuk hogy miért jó és miért rossz ez a rendszer, hol vannak a
határai és mik a lehetőségei. A legtöbb mai gép messze túlmutathat
használója tudásán, de érhetik kellemetlen meglepetések az embert. Nem
hiába létezett és létezik annyiféle "analóg" alapanyag, a pánkromatikus
fekete fehér negatívtól a kisérzékenységű de erősen szaturált
diáig. A
Photoshop sokat segíthet a digitális nyersanyagnak, de egyelőre a
digitális világ sok tekintetben távolról és félszegen ugatja a
nagyságrendileg kétszáz éve csiszolgatott kémiai eljárásokat.
Oldalakat lehetne még fölöslegesen költeni arról, hogy miért érdemes
belemélyedni a fotózás elméletébe. Az Internet áldásos és áldatlan
hatása, hogy töménytelen mennyiségű információval bombáz. Ugyanakkor a
fotózás drága hobby, és a szakkönyvek a felszerelésekhez képest olcsók.
Tekintettel arra, hogy megfelelő felhasználásukkal sok fölösleges
technikai kiadástól és esetleg sok kudarctól is könnyedén megvédhetjük
magunkat (vigyázat, akár fordítva is elsülhet, hogy megkívánunk
valamit!), a kiadás máris nem olyan veszélyes. Lehetőleg viszont
kerüljük a színes és drága csili-vili könyveket. A legjobb
szakkönyvekben nagyon sok a betű és kevés a kép. Ilyen pl. a
Magyarországon etalonnak számító Dr Sevcsik Jenő és Hefelle József:
Fényképészet (Műszaki Könyvkiadó, Bp. 1980), vagy akár ennek
modernizált kiadása, mely 2007-ben jelent meg, és talán reklám lenne ha
leírnám a pontos adatokat, de a címe ugyanez. :) (Fenntartom magamnak a
jogot, hogy én -az egyszeri amatőr- elmondjam, óvatosan az utóbbival,
szerintem sok hiba, csúsztatás és pontatlanság van benne, ezzel együtt
kötelező olvasmány lehet.) Természetesen túrhatjuk a netet is napestig,
viszont itt sokkal komolyabb butaság-szűrést kellene végezni, amire
pont azok nem képesek, akik alapszintű tudást szeretnének
megszerezni. A könyvekkel kapcsolatban ne féljünk régi könyveket venni.
Az egyik legjobb könyv amit olvastam, akkor íródott, amikor még szinte
kizárólag fekete-fehér fényképezés volt elérhető az amatőröknek. A
fontosabb dolgok nem változnak...
A kevésbé színes és szagos könyvek elsőre száraznak és álmosítónak
tűnhetnek, de ha az emberben egy kicsit is benne van az érdeklődés
azzal szemben amit csinál -név szerint a fényképezés- megtalálja a
szépséget abban is, hogy mondjuk a nagyformátumú objektívek szabványos
központi zár moduljairól olvas, vagy abban hogy milyen fejlődésen
mentek keresztül az objektívek az 1800-as évek második felétől
napjainkig.
Szintén hasznos lehet egy jobb tanfolyam is. Ezekből is van sokféle,
bevallom egyiken se voltam, de soknak olvastam a tematikáját,
előadóinak neveit, akikkel óhatatlanul találkozik az ember, ha túrja a
netet. Óvatosan bánjunk ezekkel, két okból:
-Sok a már első érzetre csak a pénzünkre hajtós tanfolyam, valós tudás
nélkül. Tisztelet a kivételeknek, szerencsére vannak. Egy ilyen
tanfolyam nem olcsó, érdemes megtalálni melyik érdekel minket, esetleg
találni olyat, aki elvégezte egyiket-másikat, és tőlük információkat
szerezni, első kézből.
-A net sőt a könyvek válogatásának interaktivitását nem nyújtják. Ha
már kiválasztottunk egy tanfolyamot, és befizettük, végigjárjuk. A
veszély hogy akarva-akaratlanul kis számú tanárunk hatása alá kerülünk,
készpénznek vesszük amit mondanak, és ha nem vigyázunk, ez az alkotói
szabadságunk rovására mehet. Ez persze kis odafigyeléssel –és jó
tanárokkal akik inkább csak irányokat mutatnak- kivédhető.
A tudás fontos. Leginkább az "ismerd az ellenséged" elvet érdemes
követni! Tudd hogy mi hogyan történik. Tudd hogy mit mivel lehetne, de
ne ess ennek örvényébe. Magába szippanthat, főleg férfiakat. Ugyanakkor
a ló túloldalára se szabad esni, a "tudom hol kell megnyomni a gombot,
a többi nem érdekel" elv is hibás. Se tudatlan kattintgatók ne legyünk
akik időnként valami morzsából újra feltalálják a spanyol viaszt, és
utána saját eredményként tálalják, se túlzottal technokrata
"keytere-számonanizátorok", akik a 17. fényképezőgépüket veszik, és
mindent tudnak, de nem mennek ki alkalmazni... Minél többet tanulunk,
annál inkább látjuk, hogy mennyire keveset tudunk, talán tanít egy kis
alázatra is minket azokkal szemben akik többet tudnak, ugyanakkor talán
"nem ver át már minket a mosógépszerelő", vagyis pontosan tudjuk hogy
mitől OLYAN az a kép amit nézünk, és miként lehetne előállítani,
képesek leszünk ezek után MÖGÉ látni, és koncentrálhatunk arra, ami
talán egyedül fontos egy fotóban:
Hogy mit MOND, MESÉL nekünk...
© Mutty 2009
|
Vissza a
Tovább a