Vissza a főoldara

Írások / Domshow RAW-os cikkéhez...

Tovább a galériákhoz

Az eredeti cikkrészlet: Félreértésre adhat okot a RAW tudását jelölő rész. Bár Domshow említi a Bayer (és nem Bayes, gondolom elgépelés) rácsot, nem bontja ki ennek mibenlétét. Ez ugyan száraz technikai duma lenne, de többek közt a Pixinfón is valahol van róla cikk. A lényeg az, hogy a digitális gépek (leszámítva a Foveon szenzorosokat, de ezt hagyjuk) pixelenként EGYETLEN szín árnyalatait rögzíti. Tehát 4 egymás melletti pixelből 2 rögzít zöldet, és 1-1 pirosat vagy kéket (vannak más rácsú érzékelők, pl. Sony-nál, de megintcsak hagyjuk). Ha megnézzük a Bayer rácsot (az ábrát Domshow mellékelte, kis piros-zöd-kék kockás „padlólapok”), látható, hogy adott pixel körül körben van ugye 8 másik, amik ha a szemlélt pixel zöld, akkor 4, ha a szemlélt pixel piros vagy kék, akkor 8 más színű pixel vesz  körül. Az elektronika pedig fogja magát, és a környező pixelekből egy algoritmus alapján a „hasára üt”, és besaccolja hogy milyen más értékek szerepelnek a másik két színből! (Bocsánat ha valakinek most romboltam le az illúzióit arról hogy a digitális technika tökéletes...) Tehát a RAW 1x12 (vagy 14, 16...) bit, míg a JPEG 3x8 bit. Na, ezek után hogy magyarázom meg hogy 1x12 több mint 3x8? Jogos... Úgy, hogy a Jpeg-et a gépen belül találja ki nekünk a célprocesszor, a gyári program, és a paraméterek (gépben állított fehéregyensúly, kontrasztértékek, színtelítettség stb...) alapján előállítja nekünk a 8 biteket. Mivel az állíthatóság viszonylag korlátozott, a finom hangolásokat kénytelenek vagyunk vagy elfelejteni, vagy utólag a már az optimálistól eltérőből „visszahozni”, míg ha mi dolgozzuk fel a RAW-ot a számítógépen, sokkal több paramétert adhatunk meg, és a 12 bitekből pontosabban, esetenként a célprocesszornál bonyolultabb, de precízebb algoritmusok alapján állíthatjuk elő a 3 színcsatornás kimenetet!  A legvégén tehát ha mi magunk csináljuk a 8 bites kimenetet (JPEG, „digitális pozitív”) akkor biztosan minden árnyalat helyére tudunk 1-1 színt „ültetni”, nem maradnak üres helyek, nem veszítjük el a tónusokat.  Újabb eredeti cikkrészlet következik:   Itt megint van egy félreérthető, talán hibás rész. A RAW nem jelent plusz információt abból a szempontból, hogy a kép feketébe vagy fehérbe hajló részein plusz bitek további dinamikatartományt jelölnek. A RAW ugyanazt a blendeátfogást nyújtja, mint a JPEG, a különbség ellenben ott van, hogyha a kép mondjuk alulexponált, akkor a JPEG esetében a kihasználni kívánt alsó egyharmad, vagyis a sötét részek, ahol a képünk lényege található, összesen a 256 színárnyalat harmadán, mintegy 80 különféle árnyalaton helyezkednek el, míg a RAW esetében még mindig több mint 1300 árnyalatból válogathatunk! A kimenet, a „pozitív” úgyis 8 bites, egyrészt a monitorunk nem tud többet megjeleníteni mint 16 millió színt (256x256x256 vagyis 3x8 bit, amit a JPEG tud), másrészt az emberi szem is csak nagyon nehezen képes különbséget tenni ennél több árnyalat közt. Azt, hogy úgy érezzük, a RAW kitágítható, dinamikatartományban szélesebb, egy szemléletes „mesével” próbálnám meg illusztrálni: Van egy 12 illetve egy 36 tagú színes zsírkréta készletünk. (Azért zsírkréta, mert azt elég nehéz keverni, míg mondjuk a színes ceruzával egymásra rajzolhatnánk, ami színkeverés, de azt a digi így ebben a formában nem tudja). Mindegyik a fehértől indul, és a feketéig tart, vannak benne zöldek, sárgák, pirosak, kékek stb... Amennyiben egy sűrű sötét erdőt szeretnénk lerajzolni, felette a kék éggel és fehér bárányfelhőkkel (digitális képalkotásban lehetetlennek tűnő feladat ekkora átfogást létrehozni, a kék ég kiég, az erdő sötétje bebukik) A 12 színű készlettel az égre kb. két-három árnyalatunk lesz, egy fehér, egy halványkék, és egy sötétkék. Hiába vannak részletek a felhőben, hiába ezer kékje van az égnek, ha a fehérhez esik közelebb, azt használjuk, ha a világoskékhez akkor azt, ha a sötétkékhez akkor azt. Trükközhetünk ugyan azzal, hogy 1-1 másik szín apró pöttyeit rajzoljuk közé, amitől kvázi megnő a színmélység, de akkor pöttyös lesz a kép, és csúnya is (színzaj, fals színek, kitalált részletek)  illetve nem tudunk minden színt leírni így sem. Ha 36 tagú a zsírkréta készletünk, bevethetünk mondjuk 3-4 féle kéket, esetleg egy nagyon halvány zöldet vagy sárgát használhatunk mellé, vagy akad egy enyhén szürkés zsírkréta, drasztikusan emelkedik az ég kidolgozottsága. Ugyanez a helyzet az erdő mélyével, 12 szín esetén gyakorlatilag van egy sötétzöld, egy barna és egy fekete zsírkrétánk, a 36-os csomagban feltételezhetünk egy bordót, kétféle barnát, sötétszürkét, háromféle zöldet stb... Olyan helyekre is tudunk részletet vinni, ahová a feketét kényszerültünk volna használni.   Szemléltetésül készítettem a technokratább beállítottságúaknak én is egy ábrát. Az igen egyszerű fotót egy gradiens helyettesíti, amiből kiemeltem egy részletet, és 8 biten illetve 16 biten próbáltam kinyerni belőle a „képet”. A 16 bites változat esetén a kiemelt és „újra levels-ezett” képet el se hinné a szemlélő hogy nem az eredeti képet másoltam oda mégegyszer, bár jó monitoron, nekem eredetiben látszott némi csíkozódás az átmeneteknél. A hisztogram azért egy picit „ki van szőrösödve”,  és mivel a kép színeinek (feketéinek) „alját” is vágtuk, más lett az eloszlás. A 8 bites kép viszont még ekkoraméretben is szemmel láthatóan „széthullott”, fals színzaj, sündisznótüske-szerű hisztogram (adott tartományokat csak „besaccolta”) a program, valós részlet nincs benne, ellenben színzaj az van. A képet élesítettem ugyan, hogy lekicsinyitve is látsszon, de mindenki szépen higgye el nekem, hogy  ugyanazt az élesítést kapta a 16 bites változat is, amit azért nem tudok illusztrálni, mert egyáltalán nem látszik meg rajta... © Mutty 2007