Mutty photo

Írások / "A férjem diplomata"

Fotodbotond - "A férjem diplomata" c. képe kapcsán, egy kitalált történet.

Nagy hatással volt rám ez a kép, akkor és ott úgy éreztem megírom ezt:

- o -

A szokásos módon kaptam a megbízást. Egy ismerősöm barátnője mesélt egy rokona feleségének a fotóimról. Mindig valami hasonló szálon kezdődik. A nőnek megtetszettek a képek, amiket csinálok. Persze hogy ő is akart egy párat.

Megbeszéltünk egy időpontot. Először egy kávézóban találkoztunk. Már elég rutinos vagyok, nem ő az első ismeretlen nő, aki arra kér, fényképezzem le. Valahogy terjednek a fotóim, mint a nátha. Egy percig nem bánom. Azért vittem egy paksaméta nagyítást, gondosan beleválogattam azokat a képeket is, amik olyan nőkről készültek, akiket talán ismerhet, bár nem igazán sikerült felgöngyölítenem, hogy végülis ki küldte hozzám. Sebaj. Vagy akarja, vagy nem.

A megbeszélt találkozóra pontosan érkezett. Bár azt sem tudtam hogy néz ki, azt meg pláne nem, hogy hogy hívják, elsőre feltűnt, és szinte biztos voltam benne, hogy ő lesz az. Valamit kérdezett a pultnál egy pincértől, aki egyenesen felém mutatott. Ismertem a fickót, mindig itt szoktam ismeretlen találkákat megbeszélni, és bár nem voltam biztos benne, hogy a csapos felfogta, hogy nem azért találkozom a legkülönbözőbb nőkkel, hogy felszedjem őket, ahnem azért hogy fotózzak, diszkréten kezelte a dolgot, és mindig pontosan útbaigazította a delikvenseket.

A hölgy nagyon dekoratív volt. Mint kiderült, Áginak hívják, 36 éves, férjezett, de gyereke még nincs. Elsőre láttam, hogy jó fotókat lehet róla csinálni, hogy imádja a kamera. Vannak nők,a kiknek egyszerűen bele kell mosolyognia gépbe. Árad belőlük. Ez könnyebbé teszi a munkámat. Így most is megkönynebbülten dőltem hátra, amig hosszú ujjaival a septében összeállított portfóliót lapozgatta a kávéház asztalára tett karcsú ívű rézkaros, sárgás fényt adó asztalilámpájának fényében egy üveg vörösbor mellett (amit magának rendelt, és ragaszkodott hozzá hogy ő bontsa ki, és nekem is töltsön :) ).

Nos, a vörösboros palack és a halovány fényű lámpa is térden állva könyöröghetett a recepttért, ami a kecses vonalakat illeti. Ági igazi bombázó volt, sok húszéves lány maximum az irígységtől habzó szájjal tudott volna valami rosszat modnani az alakjára. De a nők már csak ilyenek. Ági viszont gyönyörű volt. Egyenes, erős szálú, és sok barna haja volt, és hihetetlenül hosszú, formás combjai. Keblei ugyan nem voltak túlzottan nagyok, de a melltartó szemmel láthatóan csak azért volt rajta, hogy a szinte szemérmetlenül vékony blúzon áthatoló tekintet elől mégiscsak takarjon valamit, de a formához hozzá se mert szólni, nehogy rontson valamit a tökéletesen.

A fotózást pillanatok alatt megbeszéltük, Ágit teljesen legyűgöztéka képek, és vagy azt kérdezte, hogy ilyet róla is tudok-e csinálni, vagy csak tágra nyílt szemmel mosolygott, hol az albumra, hol rám. Nagyon jólesett ez a szinte hangtalan dícséret, főleg a démonian örvénylő mélybarna szempárból olvasva, mely úgy szívott magába, mint a forgószél Dorothy házát.

A megbeszélt napon elég izgatott voltam. Annak ellenére hogy teljesen rutinosan várhattam volna a fényképezést, majdnem elrontottam a filmbefűzést, felrúgtam egy állványt a derítőlappal, és úgy rohangáltam a félig-meddig studiová alakított lakásomban, mint valami mérgezett egér... Kénytelen voltam meginni egy fél üveg Merlot-ot, hogy megnyugodjak.

Mire Ági megérkezett, sikerült fél óra meditatív légzőgyakorlattal elfogadható lelkiállapotba hoznom magam.

Ő meg szinte varázsütésre termett ott. Nem is emlékeztem, hogy mikor is engedtem be a kapucsengőn, mikor jött föl a lépcsőn, nyitottam neki ajtót... Csak ott állt az előszobában, és nekem remegett a lábam. Egy rövid szoknya és egy blúz volt rajta. Bár nem vagyok alacsony, a tűsarkú szandáltól és a hosszú comboktól úgy éreztem, hogy fölöttem lebeg, láthatatlan, hangatlanul, lassan csapkodó angyalszárnyain.

Sikerült két mély levegőt vennem, amig körbejárta a lakást. Megpróbáltam pár dolgot, néhány tárgyat úgy átrendezni, hogy el tudjam készíteni azokat a képeket, amikre emlékeztem, hogy szeretett volna hasonlókat. Töltöttem neki is egy pohár bort, bár nem sokat kellett beszélgetni vele, hogy a sarokba dobja a táskáját, és az elvégzendő feladat után érdeklődve izgatottan szaladgált a valószínűtlenül hosszú lábain, lábujjhegyen, meztelen talpakkal, körbe a parkettán.

Kezembe vettem a gépet, és ebben a pillanatban fotóssá váltam. Nem azért mert egy Nikon volt a kezemben, hanem mert megtanultam már, hogy ilyenkor koncentrálni kell. Egyből észrevettem az arcán két anyajegyet, hogy ferdén áll a gallérja, hogy rosszul esik a napfény a függönyre ami előtt fotózni szerettünk volna. Rutinosan pár perc alatt midnent a helyére igazítottam, és elkezdtünk dolgozni.

Gépiesen irányítottam, kincstári bókokkal illettem, dolgoztam. Nagyon hamar feloldódott. Azt modnják, az első tekercs kuka, de már kb. az ötödik-hatodik képnél éreztem, amit van hogy csak nagyon sok folyékony tudatmódosító, célzott zene, és rengeteg verbális rábeszélés után érek el a kevésbé fogékony, gátlásosabb hölgyeknél hasonló állatpotot.

Ági egyre vadabb dolgokat kért tőlem. nemcsak a combját mutogatta, de kitalálta, hogy mi lenne, ha a melltartót kivené a blúz alól.. .Aztán kitalálta, hogy a blúz se kell, csak a csipkefüggöny mögé bújik. Aztán csak kikandikált a melle is...

A kritikus pillanat midnig az volt, amikor filmet vagy gépvázat, esetleg objektívet cseréltem. Olyankor ha nem összpontosítottam eléggé, és nem a keresőn keresztül néztem a lakásomat, amelyben ez a gyönyörű nő bújócskázik velem a derítőlapok, ablakok, függönyök, kanapék, fotelek és az alkalom kedvéért tiszta ágyneművel bevetett ágyam között, féltem hogy egysezrűen nekiesek.

Ám Ági egyre kevésbé kímélt. Egyre kevesebb álló formátumú portré és egész alakos kép készült,a hogy egyre többször nyúlt végig a tereptárgyakon.

Már egy szót se szóltam hozzá, csak hagytam hogy kalandozzon, kezébe vegye a szobrokat, poharakat, könyveket, fényképezőgép-alkatrészeket, amik a keze ügyébe kerültek.

Ági egyre többször vette célba az ágyamat. Már csak egy fodros, csipkés bugyi fedte, és teljesen fesztelenül pörgött forgott előttem, talált ki egyre újabb életheylzeteket, vett fel szinte midnen tárgyat és ruhadarabot ami az útjába került. Készült róla fotó a kedvenc pulcsimban, a köntösömben, a papucsommal, egyszál nyakkendőmben is ellőttem vele egy tekercset. Egyre görcsösebben kapaszkodtam a gép markolatába, tenyerem már izzadt. A szívem már majd kiugrott a helyéből.. Szet isten! mit akar ez a nő! Ez nem ennek indult!! Fotózni jött nem??? Ha neiesek, lőttek a jó hírnevemnek, több fotózás itt nem lesz, eddig feddhetetlen hírnevem volt.

De Ági immár midnen gátat áttört. Hiába kapszkodtam az utolsó mentsváramba, a Nikon szinte kicsúszott a kezemből. Görcsösen a háttereket figyeltem, teste árnyként képeződött csak le az agyamban, az autofocus pedig hűségesen nézte meg helyettem azokat az isteni formákat, amikre rákényszerítettem hogy a hideg lelkű szenzorok rávessék elektronikus pillantásukat... Én már nem mertem odanézni... Nem is tudom hány tekercset amortizálta le, úgy kellett keresnem a következőt. Mégis midnen kép más volt. Nem lőttem sorozatot, csak követtem, és amikor a pillanat megállt, hogy megörökíthessem, lenyomtam a gombot, hogy a másodperc tört részére a tükör által nyúltott homályos sötétségbe burkolózzon előlem a szinte már álmodott kép.

Az egyik tekercs csserénél azonban történt valami... Remegő kezekkel bajlódtam, már Ági is láthatta rajtam, de nem érdekelt. Szégyelltem, de nem tehettem semmit. Már arra sem emlékszem, hogy mi volt rajta, vagy mi nem. A felsőtestének minimális felületét csak a tartalék gépvázam vállszíjja fedte, amit épp a kezében tartott. Egy zoomos tele volt rajta, amit a maximumra kihúzott, majd amikor rápillantottam nagy szenvedésemben, mert az automatika nem akarta remegő kezeimből átvenni a film befűzését, a felfelé tartott objektívet félreérthetetlenül "végignyalta". Persze tudta hogy nem örülnék neki, ha tönkretenné a drága szerkezetet, így nem ért hozzá, mégsem bírtam tovább...

Talán még elrebegett egy halk "gyere" szót, vagy már csak én képzeltem utólag hozzá... Midnenesetre nem ellenkezett... Amikor félretettem a gépet, ő is megvált tőle, és végigdőlt az ágyon...

Amikor föléhajoltam, elkapta a fejem, és olyan hévvel csókolt meg, hogy szinte fel sem fogtam... Forró és hihetelenül követelőző, végletekig kiéhezett volt. Szinte letépte rólam a ruhát, csókolt, harapott, karmolt.

Őrületes szerektezésbe kezdtünk. A bugyi pl. nem tudom mikor került le róla, de emlékszem, a végén nem találtuk meg, illetve csak két kisebb darabját... Csak mosolygott, csókolt, simogatott, becézgetett szó nélkül, és élvezte ha kényeztetem. Minden porcikáját kívántam. Végigcsókoltam hihetetlen hosszú combjait, nem bírtam betellni tökéletes melleivel. Tudtam hogy a fotók sem lesznek rosszak, de így élőben, tapintva, ízllelve, az illatát magamba szívva maga volt a mámor, sosem éreztem hasonlót. Azt sem tudtam mit csinálok, ösztönösen cselekedtem.

Ez a felülmúlhatatlan szépségű karcsú nő mint valami hegyedű egy mester kezében, midnen rezdülésemre figyelt, és tökéletes melódiát hozott létre. Úgy követte a mozdulataimat, olyan pillanatszerűen és érzékenyen reagált, mintha évek óta szerettük volna egymást. Az egyetlen különbség, hogy vulkáni lávaként ölelt minket körül a vágy, belőle felmérhetetlen koncentrációban ömlött a kiéhezettség által táplált lendület.

Midnent akart. A legkülönfélébb pózokban tetem a magamévá, (és ő is engem....) Hosszú kócos haja úgy omlott a mellére, mint a többmásodperces expozícióval készült képeken a vízesés a gömbölyded mohás kövekre. Csak éppen forró volt és valódi mozgással teli. Amikor meglovagolt, még a gép is a kezembe került. Oylan volt, mint egy ánc, feje úgy mozgott, mint egy révületbe esett diszkótáncosé, lehunyt szemmel élvezte mozgásunk ritmusának zenéjét, én meg szórtam el rá a nagynehezen befűzött utolsó tekercset. Amikor egy pillanatra kinyitotta a szemét, és észrevette mit csinálok, hogy az arcát és a felsőtestét fotózom, ahogy előbújik a vízesésként zubogó hajkorona alól, hihetetlen izgalomba jött. Mire a végére értem volna a tekercsnek, ő eljutott a csúcsra, és magával is vitt... Elsötétült velem a világ, ahogy a tükör ismét útját állta a fénynek, de egy darabig nem is világosodott ki számomra... Magával ragadt az orgazmus örvénye...

Óráknak tűnő mennyei pillanat, teljes érzelmi robbanás után arra tértem magamhoz, hogy a mellkasomba maró körmeit érzem. Szörnyen belémmarkolt. Két-három ujja nyomán vérzik is a bőröm. Mégsem fájt igazán. Kellemsen bizserhett...

Magamra néztem és rá.

Hihetetlen furcsán érezten magam
Szégyenérzet?
Mint egy kisgyerek aki rossz fát tesz a tűzre...

A szemébe néztem. Ő is ugyanzt érzi?.. Kiolvastam a mélybarna, magával ragadó tekintetéből.

Egy pillaant alatt leszállt rólam, összekapkodott pár ruhadarabot, amire úgy emlékezett mintha az övéi lettek volna,és annyit rebegett:
-Merre is van a fürdőszoba?

Csak intettem.
Pár másodperc múlva már hallottam hogy zubog a víz, néhény perc, csörömpölés, és a hajszáírtó hangja. Megtalálta azt is. Ezidáig meg sem bírtam moccanni, csak a tetemes oxigénhiányt próbáltam visszapótolni a szervezetemben. Lassan összesezdtem magam, megkerestem azokat a ruhadarabokat amik nem szakadtak teljesen el, előszedtem a szekrényből néhányat a "csatában elhulltak" helyére. Felöltöztem. Összeszedtem a gépeket. Pont akkor jött ki a fördőből. A blúz és a melltartó volt rajta. Leült az előszobában a padra, és elkezdte zavartan felvenni a cipőjét... Ránéztem a Nikonra. Még 3 képet tudtam lőni erre a tekercsre... Az elsőt szinte vaktában ellőttem felé. Nem ellenkezett...

Tetszett ahogy veszi a cipőjét.. Egyetlen fotó még...

Lesütött fejére ráborult a hosszú barna haja. Kinézett alóla, csak a szemeit láttam, és a tüzet bennük, ami szégyennel kevert megbánást mutatott.

-Tudod... A férjem diplomata... És hónapokat tölt Irakban... És nagyon nagyon....

Mélybarna szemei visszabújta a hajzuhatad rejtekébe... A csatjával bajlódik...

Ellőttem az utolsó kockát. Kattant egyet a felhúzószerkezet. Nincs tovább. Nem is szólt ő sem semmit semmit. Valamit keresett...

-A szoknyám... nem találom... És a bugyim sem...

Addigra a szoknyát már nyújtottam neki, az előbb találtam meg a másik szobában a függöny alatt. (A bugyi persze odaveszett) Úgy nyúlt utána, hogy véletlenül se érjen a kezemhez. Zavartan felvette. Összesen 3 ruhadarabja maradt, plusz a szandál...

-A képeket majd.. megbeszéljük... Majd ... hívlak.. hogy mikor....

Majd kisétált az ajtón...

Vége.

- o -

Még egyszer szeretném leszögezni, a képet NEM ÉN készítettem, és a történet is kitalált. A történet illusztrációját a Fotózz! serveréről linkeli a honlapom, ha eltűnik, at az alkotója, Fotodbotond döntése.